A CSODÁK ÉVE

- 2018 -









Együtt több mint 78 millió lelket értünk el az elmúlt 30 évben..., és az a célkitűzésünk,

hogy együtt további 75 millió lelket elérjünk a következő évtizedben!

D A N I E L   K O L E N D A

EVANGELIZÁCIÓS KAMPÁNY

Ogbomosho, Nigéria

2018. március 22-25. - 603 670 dokumentált megtérés


A szombati összejövetelen imádkoztunk az emberekért, hogy elnyerjék a Szent Szellem keresztséget, aminek következtében a szabadulásoknak, gyógyulásoknak és jeleknek és csodáknak egy hatalmas kiáradását éltük át. Sokan bizonyságot tettek gyomorfekélyből való gyógyulásról. Egy asszony mellében levő csomó 7 év után eltűnt! Egy másik asszony lába erősen meg volt duzzadva, és az ima alatt azonnal leapadt normál méretűre. Más valakinek az a lába gyógyult meg, amelyik súlyosan megsérült, amikor 20 évvel ezelőtt belelépett egy állatcsapdába.

De Daniel kedvenc bizonysága erről az evangelizációról az az idős asszony, aki azelőtt nem tudott járni, most pedig a színpadon táncolt és járkált vele! Később kiderült, hogy a hölgy muszlim volt. Daniel megkérdezte tőle, nem szeretne-e kereszténnyé válni. A hölgy átadta az életét Jézusnak, és együtt imádkozták a színpadon a megtérők imáját!

EVANGELIZÁCIÓS KAMPÁNY

Owerri, Nigéria

2018. december 6‒9.

Technikusi csapatunk tagjai az utolsó pillanatban kapták meg a beutazási vízumukat a második evangelizációs kampányunk helyszínére, Owerribe. Nem volt vesztegetni való idő, azonnal repülőre pattantak, és rohantak az evangelizáció helyszínére, hogy rekordidő alatt előkészítsék a terepet a kezdésre!

Az evangelizáció első napjától kezdve láthattuk Isten erejét megnyilvánulni "jelek és csodák" által. Úgy tűnt, Istennek különleges áldása van jelen azok felé, akik mindenféle daganattól, kinövéstől és csomótól szenvednek. Estéről estére hallottunk bizonyságtételeket arról, hogyan tűntek el ima alatt azonnal mindenféle daganatok, különösen melldaganatok - egyik-másik egészen nagy és fájdalmas. Miközben az ég vörösre színeződött a harmattan nevű homokvihartól, ezrek adták át az életüket Jézusnak.

EVANGELIZÁCIÓS KAMPÁNY

Port Harcourt, Nigéria

2018. november 8‒11.

Még maga az állam kormányzója, számos diplomatája és tisztségviselője is részt vett az evangelizáción - jelezve azt, hogy ami a nigériai River State államban történik, azt csak a történelmi szóval lehet körülírni! 

Amit Jézus véghez vitt ezen a héten, arról generációkon át fognak beszélni az itteniek. Hatalmas csodák tanúi voltunk. Láttunk süket füleket megnyílni, bénákat újra járni, rokkantakat felkelni a tolószékükből. Ám ami ennél is csodálatosabb: láttunk sok-sok ezer embert megtérni, akik az életüket átadták Jézusnak!

EVANGELIZÁCIÓS KAMPÁNY

Calabar, Nigéria

2018. február 15‒18. - 418 840 dokumentált megtérés

Daniel Kolenda: "Az afrikai evangelizációs kampányok új korszakának a kezdete ez, amely meghalad majd mindent, amit eddig láttunk az aratásban!" Hiszem, hogy a "kétszeres aratás évtizedébe" lépünk, amely során több mint 150 millió lélek fog bejönni az Isten országába!"

Calabarban legutóbb 2004-ben hirdette Reinhard Bonnke az evangéliumot. Mára egy teljesen új generáció nőtt fel, amely vágyakozik az evangélium meghallására. Már az első alkalom hatalmas tömeget vonzott. Az emberek éhesek és nyitottak voltak, és sok ezren válaszoltak az evangélium megtérésre hívására.

2018. május 14 ‒ június 19.

A nagy utazás -Úti blog

3 300 km-es úti blog Greg Vandenberggel

36. nap: "Nagy örömünkre szolgál, hogy átszakítottuk a célszalagot, és végre valahára megérkeztünk Brazzavillébe! Ahogy reméltük is, a tegnapi nap gyorsan tudtunk haladni a jó minőségű, aszfaltozott úton. Kísérőnk nagyszerű munkát végzett: viszonylag gyorsan vitt át minket minden egyes útakadályon.

Igazán jó érzés volt ilyen hosszú út után beérkezni a városba! Ma reggel a csodaszép Kongó folyó látványa fogadott minket. Micsoda csodás látvány! Hatalmas mérete miatt leginkább egy tengerpartra emlékeztet, és a túloldalon messziről kivehető Kinshasa városa."

EVANGELIZÁCIÓS KAMPÁNY

Brazzaville, Kongói Köztársaság

2018. augusztus 9‒12. - 201 670 dokumentált megtérés

Dicsőséges hét volt, sok ezer megtéréssel és gyógyulással! Az evangelizáció végéhez közeledve felhívtuk a helyi pásztorokat a színpadra, és Peter Vandenberg vezetésével közösen imádkoztunk azért a több ezer imakérésért, amit két hatalmas dobozba gyűjtöttünk össze. A végén Daniel mondott áldást a Kongói Köztársaságra. Az ellenségnek jó oka volt rá, hogy ne akarja, hogy itt legyünk, mert Isten terve itt is az volt, hogy sokakat megmentsen ebben az országban.

"VAKMERŐ szeretet" Evangelizációs kampány

Budapest, Magyarország

2018. augusztus 24‒26.

A CfaN Tűz konferencia és Vakmerő Szeretet evangelizációs kampány újfent bizonyította, hogy Isten nem korlátozódik Afrikára!

Budapest és Magyarország legnagyobb sportcsarnoka három napra valódi szentéllyé változott át, ahol hívők sokasága magasztalta Jézus nevét. Daniel Kolenda evangélista és az általa meghívott vendégszolgálók Istenre figyelve igen aktuális, időszerű üzeneteket osztottak meg a Szent Szellem erejével és kenetével a magyar eklézsiával. A magyar hívők nyitott szívvel hallgatták és fogadták Isten hívását - arra, hogy elhagyják a képmutatást és az emberek félelmét, és bátran belépjenek a szolgálatukba és elhívásukba. A szellemi élet minden területen hatalmas megerősítést nyertek.

INSIDE CFAN

Freiburg, Lucerne és Basel

2018. április 19‒21. - Bepillantás a színfalak mögé Winfried Wentlanddal

Mivel sokan a támogatóink közül gyakran kérdeznek arról, hogyan zajlanak az eseményeink a "színfalak mögött", ezért összeállítottunk egy különleges beszámolót Inside CfaN - a look behind the scenes (A CfaN belülről - bepillantás a színfalak mögé) címmel, hogy megismertessük az érdeklődőkkel, mi mindennek kell megtörténnie a háttérben annak érdekében, hogy egy-egy CfaN nagyevangélizáció létrejöhessen.

Gyorsan világossá válik a hallgatók előtt, hogy ezek az előadások nem régi történetek elmeséléséről szólnak, hanem jelen kori eseményekről és éppen zajló kihívásokról. Akár drámai, akár humoros, akár félelmetes, vagy hajmeresztő történetekről is van szó, az üzenetek végkicsengése mindig az Isten kegyelme és hűsége, aki nélkül semmit nem tehetnénk. 

"BURNING HEARTS" (ÉGŐ szivek) DANIEL KOLENDával

Lüdenscheid, Németország

2018. május 18‒21 .

A résztvevők több mint 40 országból érkeztek a "Burning Hearts 2018" elnevezésű rendezvényre a németországi Luedenscheidbe. De minden hosszú utazást, minden erőfeszítést és pénzbefektetést megért, amit ott kaptak! Daniel Kolenda betartotta az ígéretét: "Azért vagyok itt, hogy kizökkentselek benneteket a komfort-zónátokból, és hogy elmondjam nektek, hogy nem arra vagytok elhívva, hogy a templom padját melegítsétek, hanem arra, hogy ELMENJETEK!" Az étvágyat sok csodáról szóló bizonysággal gerjesztette fel, amiket az elmúlt 10 évben látott és tapasztalt a missziós mezőkön a CfaN vezetőjeként.

"Az evangéliumnak az utcán a helye, és az evangéliumot erővel kell hirdetni!" Nem volt hiány a szellemi húsból a "Burning Hearts"-on. Minden egyes üzenet egy vegytiszta kihívás volt!

"LIGHT THE FIRE AGAIN" (Gyújtsd meg újra tüzed!) konferencia

Toronto, Kanada

2018. április 25‒28.

A '90-es években az ébredés hullámai az egész világon keresztülsöpörtek. Milliók élete - beleértve az európaiakat is - örökre megváltozott. 2018 áprilisában a CfaN-nal tartottunk egy történelmi konferenciát ott, ahol az egész elkezdődött. Az akkori "Torontói Áldás" néven ismert ébredés sok vezetője eljött, akik ma is aktívak a szolgálatban. A rendezvény neve "Gyújtsd meg újra tüzed!" volt.

Azokban az években ennek az Istentől való munkának hatalmas, hosszútávú hatása volt a kontinensünkre. Éppen ezért elsőszámú feladatunknak tekintettük, hogy azok, akik nem tudtak személyesen jelen lenni Torontóban, most követhessék ezt az egyedülálló alkalmat élő közvetítésünkön (web konferencia online) keresztül. Megéri újra végignézni a konferenciát!

Web konferencia online 

Már alig várjuk a 2019-es konferenciát, amelyre május 1. és 4. között kerül sor.

Jegyelővétel 2019-re

"ENCOUNTER-FIRE18" CONFERENCE "találkozás-tűz18"

Jacksonville, Florida, Egyesült Államok

2018. február 9‒10.

Idén közel 2500 ember gyűlt össze a floridai Jacksonville-ben az Evangel Templomban. Az egyik résztvevő, Kim Missouriból a következőt írta a Túz18-ról: "Soha korábban nem éltem át Isten jelenlétét ilyen erőteljesen, frissen és folyamatosan! Azóta a Szent Szellem Önmagáról, Istenről, Jézusról és az írott Igéről folyamatosan közöl új kijelentéseket!"

SCHOOL OF EVANGELISM (EVANGÉLISTAKÉPZŐ)

Orlando, Florida, Egyesült Államok

2018. április 3‒6.

"Nem csak az a vágyunk, hogy megosszuk veletek, amit mi magunk tanultunk a lélekmentésről világszerte, hanem még inkább az, hogy a 'saját életünket megosszuk' veletek." Amit nyújtunk az evangélistaképzésben: világszerte elismert igehirdetők és evangélisták tanítanak öt napon á; időt adunk a kérdésekre és válaszokra; illetve más evangélistákkal összeismertetjük a résztvevőket, ilyen módon segítve egy evangélista kapcsolati háló megszületését.

Valamivel több mint százan jöttek el Orlandóba, akik úgy érezték, hogy Isten evangélista szolgálatra hívja őket. Erőteljes, felkent dicsőítések voltak, és a Szent Szellem hatalmas munkát végzett mindnyájuk életében.

MINDEN HÉTEN ÚJ

CfaN TV


Daniel Kolenda és Reinhard Bonnke minden héten látható a képernyőn az új angol nyelvű adásunkban, amelyet a CfaN honlapján sugárzunk. 

 CfaN TV a CfaN honlapján angol nyelven sugározza műsorait, amelyben többek között láthattok érdekes történeteket, gyógyulásról bizonyságtételeket, a nemzetközi szolgálatunkról beszámolókat, mindig új témákkal, mindig izgalmas adásokkal...

Mindenképpen nézz bele az adásunkba!

...és természetesen:
"GOOD NEWS" (ÖRÖMHÍR) Daniel Kolendával a GOD.TV-n!

2018-ban folytattuk együttműködésünket a God TV-vel, amelynek gyümölcseként hétköznaponként új és inspiráló műsort láthattok Daniel Kolendával és meghívott vendégeivel. A GOOD NEWS nevű műsort hétfőtől péntekig nézhetitek 19 órától a God TV-n.

Hétfőtől péntekig 20:00 - 20:30 (Közép-európai idő szerint)

Hittel tekintünk előre 2019-re


- ÉS A MUNKA FOLYTATÓDIK! -

Igen, szeretném továbbra is támogatni ezt a munkát!

A CfaN 1974-es megalapítása óta 2018 végéig mindösszesen 429 nagyevangelizációs kampányt tartottunk 400 városban és 91 országban világszerte, amelyeken jóval több mint 78 millió dokumentált megtérést számoltunk össze!