Tudtad?

1

A CfaN afrikai evangelizációs kampányait minden esetben a keresztény egyházak és gyülekezetek széles köre támogatja, beleértve az evangélikusokat, anglikánokat, baptistákat, pünkösdistákat, karizmatikusokat és más közösségeket.

2

A fő rendezvények előtti evangelizációs kampányokat és a környékbeli kisebb összejöveteleket stratégikusan, hónapokkal korábban tervezzük meg és hajtjuk végre a helyi gyülekezetekkel szoros együttműködésben. Gyakran több mint száz helyi gyülekezet munkálkodik együtt akár 16 különböző alkalmon, ezáltal is még jobban összekovácsolódva a nagyevangelizációra.

3

Daniel Kolenda 2004-ben kezdett el a CfaN-nal dolgozni. 2007-ben Reinhard Bonnke kérte fel első alkalommal, hogy az egyik kampány alatt prédikáljon az alkalmon. Ezt követően fokozatosan adott át neki egyre több területet, majd végül az egész kampányok levezénylését. És a tömeg ugyanolyan hatalmas maradt, és a jelek és csodák is folytatódtak! 2010-ben Daniel hivatalosan is Reinhard Bonnke utódja lett a CfaN elnöki székében.

4

A 8-részes Full Flame (Teljes lángon) című filmsorozatban Reinhard Bonnke kifejti azokat az alapelveket, amelyek forradalmasították az életét és szolgálatát. Minden egyes film végén a néző azzal a bátorítással kelhet fel a képernyő elöl, hogy az "Isten ígéretei számomra éppúgy érvényesek, mint Reinhard Bonnkénak!" A filmsorozat ingyenesen elérhető angol nyelven az alábbi linkre kattintva: www.cfan.eu/fullflame Magyar feliratozással a filmek megtekinthetők a CfaN magyar YouTube csatornáján: https://www.youtube.com/channel/UCQwwtY_sYt1KwZBtGNPGZtA

5

A 2000-es lagosi Milleniumi Kampány során a hat nap alatt összesen 6 millió ember vett részt az alkalmainkon. A záróestén, november 12-én 1,6 millió ember zsúfolódott össze a gigantikus területen. Ez volt a CfaN történetének legnépesebb összejövetele.

6

2000-ben, a lagosi hatnapos ún. Milleniumi Kampány során összesen 3,9 millió Most, hogy üdvösséget nyertél című utógondozói brosúrát osztottunk ki az újonnan megtérőknek, és 3,4 millió megtérő kártyát töltöttek ki azok, akik úgy döntöttek, hogy új életet kezdenek Jézussal.

7

A legnépesebb Tűz konferenciánkra a nigériai Ibadan városában került sor 2009 novemberében. Körülbelül 110 000 pásztor, evangélista és gyülekezeti munkás vett részt rajta. 2000 novemberében a lagosi nemzeti stadion adott otthont a CfaN második legnagyobb Tűz konferenciájának, ahol 80 000 vezető és gyülekezeti szolgáló volt jelen.

8

A második legnépesebb CfaN evangelizációs kampány (jelen pillanatig) a nigériai Ibadanban volt 2001 novemberében. Az öt nap során 3,9 millió látogatónk volt. A záróestre 1,3 millió ember jött el, és önkénteseink 2 650 190 megtérőkártyát gyűjtöttek össze.

9

2000 április végén Reinhard Bonnke 210 ezres tömegnek prédikálta az evangéliumot Szudán fővárosának főterén, az ún. Zöld Téren. Szudán egy iszlám állam. A hatnapos evangelizációs kampány alatt 130 000 ember, túlnyomórészt muszlim döntött Jézus követése mellett!

10

Kereken 25 évvel a szolgálat megalapítását követően (1974. december 6.), 2.1 millió látogatója volt a nigériai Port Harcourtban tartott evangelizációs kampányunknak 1999. december 6-12. között. A hétnapos rendezvényen több mint 1,1 millióan fogadták el Jézust mint személyes megváltójukat. Micsoda nagyszerű évforduló!

11

1992-ben Isten adott egy látást Reinhard Bonnkénak, amely arról szólt, hogy kezdje el az evangélium hirdetését a világ más részein is. Ennek a látásnak a része volt a Mínuszból pluszba című evangelizációs brosúra, amelyet a nyugati világ összes postaládájába kézbesítettek. Világszerte több mint 95,5 millió példányban nyomtatták ki és terjesztették.

12

A mai napig jóval 93 millió példányban adtuk ki 50 különböző nyelven a Most, hogy üdvösséget nyertél című utógondozói brosúránkat. Ezt használjuk minden egyes CfaN evangelizáción, és az első, legfontosabb lépéseket magyarázza el az újonnan megtérők számára.

13

Az afrikai kampányaink alatt a helyszínen helyi lelkigondozók ezrei vannak szétszóródva a hatalmas tömegben. Az ő feladatuk, hogy kiosszák a 32 oldalas Most, hogy üdvösséget nyertél című utógondozói brosúrátaz újonnan megtérteknek, és segítsék őket kitölteni a megtérőkártyát. Ebből egy példány a megtérőnél marad, a másik példányt pedig eljuttatjuk a helyi gyülekezetekhez, hogy tovább folytathassák velük a tanítványozást.

14

Mindaz, amit Afrikában tapasztaltunk, hogy Isten mire képes, hitet adott a szívünkbe Európa szellemi ébredésével kapcsolatban. Az első Euro-Fire konferenciára 1987-ben Frankfurtban került sor, majd egy évvel később az angliai Birminghamben, és 1990-ben a portugáliai Lisszabonban. Azóta több tucat konferenciát tartottunk Európában, amelyek megszámlálhatatlan számú kereszténynek jelentettek áldást. A konferenciák fő célja, hogy motiváljuk a keresztényeket az evangelizálásra.

15

A legelső CfaN Tűz konferenciára 1986-ban, a zimbabwei Harare városában került sor. 41 afrikai országból több mint négyezer delegált vett részt az egyhetes rendezvényen. A színpadon fel volt állítva egy gigantikus földgömb, körben neon fénnyel a CfaN szlogenje volt olvasható rajta: Afrika üdvözülni fog!

16

Miután Reinhard Bonnke feladta "klasszikus" misszionáriusi pozícióját, amelyben 1968 óra dolgozott, a dél-afrikai Johannesburgba költözött, hogy minden idején az evangelizálásra fordíthassa. Akkor és ott született meg a Christ for all Nations, egészen pontosan 1974. december 6-án, Johannesburg egyik külső negyedében, Witfieldben.

17

Reinhard Bonnke, egy Schleswig-Holstein-i pásztor fia, kilencéves korában adta át az életét Jézusnak, és nem sokra rá Istentől elhívást kapott az afrikai missziósmezőkre. Miután elvégzett egy teológiát Nagy-Britanniában, felszentelték a szolgálatra. Az első 7 évben észak-Németországban pásztorolt egy gyülekezetet, és ezt követően kezdte meg misszionáriusi munkáját Lesothóban, a Dél-Afrikai Köztársaságba beágyazódott kis hegyi királyságban.

18

1979-ben Reinhard Bonnke több alkalommal is látomást kapott az Úrtól, amelyben Afrika térképe volt előtte, amit megmos Jézus vére. És újra meg újra hallotta a Szent Szellem hangját: "Afrika üdvözülni fog!" Azóta a CfaN életét meghatározza ez a látás: Fokföldtől Kairóig és Dakartól Dzsibutiig.

19

Miután létrehozta a Christ for all Nations szervezetet 1974-ben, Reinhard Bonnke egy 8000 férőhelyes sátorban kezdett el evangelizációkat tartani. Amikor a résztvevők száma kinőtte ezt a sátrat, egy másikat vásárolt, amelybe már 10 000-en fértek. Persze ez is hamarosan túl kicsinek bizonyult.

20

1984-ben a CfaN felépíttette a "világ legnagyobb sátorát" 34 ezer férőhellyel. A Guinness Rekordok Könyve szerint ez volt "a világ legnagyobb mozdítható építménye". De még ez a hatalmas sátor is túlságosan kicsinak bizonyult az egyre nagyobb tömegben érkező emberek fogadására: "A sarlóval aratás ideje lejárt. Elkezdődött a kombájnos aratás ideje!" 1986 óta minden CfaN evangelizációs kampányunk szabadtéri.

21

Életének végéhez közeledve Reinhard Bonnke sorra végiglátogatta azokat a helyeket, ahol szolgálata java része zajlott. Ezeket az összejöveteleket a Fáklya átadásának hívta. 2017 novemberében a nigériai Lagosban tartotta utolsó afrikai kampányát, ott, ahol korábban a CfaN történetének legnagyobb tömegrendezvénye zajlott le. Itt kente fel nagy nyilvánosság előtt utódját, Daniel Kolendát. Utolsó európai szolgálata a németországi Hamburgban volt 2019 májusában, a Fire19 konferencián. Alig fél évre rá az Úr hazahívta mennyei hajlékába. 2019. december 7-én hunyt el. Haláláról a magyarországi Hetek folyóirat is címlapon, és hosszú cikkben számolt be Szent tűzben égett címmel.

22

1987 januárjától fogva használjuk az afrikai rendezvényeinken az ún. megtérőkártyákat. A mai napig a CfaN közel 80 millió megtérést regisztrált - ennyien töltötték ki és írták alá személyesen a megtérőkártyákat, amelyeket egy erre a célra meghatalmazott bizottság számolt össze (vagyis ezek nem becsült, hanem valós számok).

23

1987-től kezdve 2020 februárjáig bezárólag az elmúlt 33 évben a CfaN összesen 79 957 281 kitöltött megtérőkártyát regisztrált. Ez lebontva azt jelenti, hogy:

évente 2,498,665

havonta 208,222

naponta 6,841

24

A CfaN-nak világszerte vannak irodái és képviseletei az alábbi helyeken: Orlando, USA; London, Kanada; Frankfurt am Main, Németország; Birmingham, Nagy-Britannia; Lagos, Nigéria; Nairobi, Kenya; Fokváros, Dél Afrika; Curitiba, Brazília; Gold Coast, Ausztrália; Prága, Csehország; Kowloon Bay, Hong Kong és Singapore. Világszerte 120 CfaN alkalmazottunk van.

25

A CfaN számos nyelven tartja a kapcsolatot a missziós partnereivel: angol (az összes irodánkban); spanyol (amerikai irodában); német, francia, holland, norvég, svéd és finn (a német irodában); cseh, magyar, orosz, lengyel, görög és bolgár (a cseh irodában); kínai (Hong Kong-i irodában); portugál (a brazíl irodában).

26

Russell Benson a nemzetközi CfaN igazgatóhelyettese és Peter Vandenberg utódja. Russell a pensacolai Revival School of Ministry-ben végzett, és gyülekezeteket plántált. Ő felügyeli a CfaN nemzetközi tevékenységeit, valamint maga is hirdeti az evangéliumot szerte a világon. Emellett korábban az Észak-Amerikai Ügyvezető Kampányigazgatóként is dolgozott.

27

Peter Vandenberg Zimbabwéban nőtt fel. Sok éven keresztül ő volt a CfaN igazgatóhelyettese, és több mint 40 éven át ő volt a szolgálat egyik kulcsembere - előbb Reinhard Bonnke, most pedig Daniel Kolenda mellett dolgozott. A célja mindig is az volt, hogy felkészítse és kiképezze a pásztorokat és gyülekezeti szolgálókat.

28

Daniel Kolenda Lakelandben végzett a Southeastern University-n, majd a pensacolai Revival School of Ministry-ben folytatta a tanulmányait. Azonban a legnagyobb oktatást a missziós mezőkön kapta Reinhard Bonnke oldalán dolgozva. Daniel egy modern evangélista, és világszerte ismert előadó. A mai napig közel 23 millió embert vezetett Jézushoz a CfaN szabadtéri evangelizációs összejövetelein.

29

Daniel Kolenda - egy ötödik generációs prédikátor - a floridai Orlandóban él feleségével, Rebekah-val, és öt gyermekükkel, Elijah-val, Gloriával, Londonnal, Lydiával és Benjaminnal. A szolgálatát Jézus példája határozza meg, aki hirdette az Isten országát, tanított és gyógyított.

30

A CfaN egy nemzetközi TV programot gyárt, amelyet angolul és spanyolul sugárzunk. A programról bővebb tájékoztatást kaphatsz az alábbi oldalon: cfan.org/tv/calendar#tv-schedule. Európában a legjobb módja a program nézésének a CfaN weboldala: cfan.org/tv

31

A CfaN evangelizációs kampányai költségvetésének több mint a felét az utógondozási munkákra fordítjuk, amely az évek során igen hatékonynak bizonyult. Ez teszi lehetségessé, hogy az új megtérőkből Jézus hittel teljes, félelmet nem ismerő tanítványok formálódjanak a helyi gyülekezetekben.

32

2020 januárjában a CfaN elindított egy speciális képzési programot evangélistáknak, amit Bootcampnek, magyarul Kiképzőtábornak neveztünk el. Ez egy hat hónapos iskola 50 evangélistának, akik megértették, hogy Isten konkrétan az afrikai missziós mezőre hívta el őket. A CfaN elkötelezett abban, hogy több ezer új evangélistát kiképezzen a következő tíz évben.

33

A School of Evangelism, vagyis Evangélizációs Iskola, amelyet a CfaN tart, egy 4 napos intenzív evangélista képzést jelent. Jól ismert tanítók tartanak előadásokat olyan témákban, mint például "Az üdvösség üzenetének elemei", "Gyógyítás és szabadítás", "A Szent Szellem ajándékai", "Integritás a szolgálatban", "A közbenjáró imádság jelentése", stb. Az elmúlt években sok ezren elvégezték ezt az iskolát.

34

A technikai felszerelés karbantartására és tárolására biztonságos raktárépületeink vannak, egy Nyugat-Afrikában, egy pedig Kelet-Afrikában. Ezek a kezdőpontjai minden evangelizációs kampányunknak, és az Evangelizációs kamionok is innen indulnak ki. Ezekben a raktárakban százezerszámra állnak az utógondozói brosúrák is. A nigériai Lagosban található raktárunk egy 6350 m2 alapterületű telken áll, és 1850 m2 a belterülete. Az épületet nagylelkű szponzoraink és missziós partnereink támogatásából tudtuk megvásárolni.

35

A CfaN nagyevangelizációkat megelőzően hetekkel korábban evangélista csapatokat küldünk ki a környező településekre, akik speciálisan felszerelt kamionokról - úgy neveztük el ezeket, hogy "evangelizáló kamionok" - hirdetik az evangéliumot. Az összejövetelek falvak terein, piacokon, iskolákban, börtönökben, stb. zajlanak. Az újonnan megtérők kapnak egy utógondozói brosúrát, és kitöltetünk velük egy megtérőkártyát, pontosan úgy, ahogy azt a nagyevangelizációinkon tesszük.


36

Reinhard Bonnke könyveiből világszerte 213 millió példányt nyomtattunk ki körülbelül 60 különböző nyelven. A "Mínuszból Plusz" és a "Most, hogy üdvösséget nyertél" című könyvek mellett például az "Evangélizálás tűzzel" című könyvből is közel 3,5 millió példányt nyomtattunk ki.

37

Minden egyes kampány előtt a helyi gyülekezetek jelőlnek ki lelkigondozókat és rendezőket, akiknek a feladata többek között a "Most, hogy üdvösséget nyertél" című utógondozói brosúra kiosztása a friss megtérőknek, és a megtérőkártya kitöltésében is segítséget nyújtanak. Ezeket az önkénteseket a CfaN egy intenzív képzésben részesíti, és felkészíti őket a rendezvény alatti feladatuk elvégzésére.

38

A CfaN evangelizációs kampányai Afrika minden régiójában egészen kivételes események. Az egyházi vezetők és szolgálók nagy száma mellett gyakran vesznek részt az összejöveteleinken állami hivatalnokok, törzsfőnökök és királyok, miniszterek és más VIP személyek. Kormányzók és államelnökök gyakran felkérnek minket, hogy az egész kabinetjük előtt hirdessük az evangéliumot.

39

Az afrikai igehirdetéseink jól megtervezettek és látványosak, ugyanakkor kristálytiszták és könnyen megérthetőek. Minden egyes alkalmon nagyon egyértelművé tesszük, hogy mit jelent és milyen következményekkel jár az, amikor átadjuk az életünket Jézusnak a megtérés által. Erősen hangsúlyozzuk még Jézus vérének erejét, és a Szent Szellemben való keresztséget.

40

A betegekért és a megkötözöttekért való imádság lényeges része az alkalmainknak. Ez általában ahhoz vezet, hogy nagyon sok isteni gyógyulásról és csodáról számolnak be az emberek. A színpadról elhangzó bizonyságtételek arra ösztönzik a hallgatóságot, hogy hitben megragadják a saját gyógyulásukat, és elvegyék mindazt, amit Istn számukra készített.

41

A helyi gyülekezetek egységének megerősödésével és számbeli növekedésével a keresztény hit befolyása nagyon megnövekszik az egész régióban. A hívőket arra buzdítjuk, hogy aktívan imádkozzanak, evangelizáljanak és folytassák a munkát azután is, hogy mi elmentünk. Gyakran előfordul, hogy az evangelizációs kampányunk után a bűnözési statisztikák számai leesnek, a lopott dolgokat visszaszolgáltatják a jogos tulajdonosoknak, adósságokat visszafizetnek, az adót becsületesen kezdik befizetni, stb.

42

Azon afrikai országok listája, ahol a CfaN tartott már evangelizációs kampányokat: Angola, Benin, Burkina Faso, Burundi, Kamerun, Közép Afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Kinshasa, Kongó-Brazzaville, Egyiptom, Etiopia, Gabon, Gambia, Ghána, Guinea, Guinea Bissau, Elefántcsontpart, Kenya, Lesotho, Libéria, Madagaszkár, Malawi, Mali, Mozambik, Nigéria, Rwanda, Senegál, Sierra Leone, Dél Africa, Dél Szudán, Szudán, Tanzánia, Togo, Uganda, Zaire, Zambia, és Zimbabwe. Könyveinken, rádió és TV műsorok sugárzásán keresztül sokkal több országot is elértünk.

43

A CfaN kifejlesztett egy applikációt okostelefonokra és tabletekre. Az angol nyelvű app nagy mennyiségű információt kínál a CfaN-ról, és lehetőséget ad a kapcsolatban maradásra velünk. Egyszerűen töltsétek le a CFAN applikációt az App Store-ból, Google Play-ből vagy Amazonról. További infó: subsplash.com/christforallnations/app

44

Daniel Kolenda angol nyelvű Facebook oldalának jelen pillanatban 855 000 követője van. 2020 áprilisától rendszeresen oszt meg péntek esténként élő gyülekezeti istentiszteleteket, amelyek nézettsége eléri a 2 milliót is: Daniel Kolenda Live

Instagram: www.instagram.com/evangelistdanielkolenda

Facebook: www.facebook.com/evangelistkolenda

Twitter: twitter.com/danielkolenda

45

Az évek során a CfaN sok millió eurót fektetett be az afrikai keresztény gyülekezetek támogatásába, növekedésébe, képzésébe és imaházak építésébe. Ezen felül, stratégikusan segíti anyagilag más missziós szervezetek és evangélisták szolgálatát világszerte, különösen is Afrikában.

+1

2018. augusztus 24-26. között került sor a CfaN első magyarországi rendezvényére. Jóllehet évtizedek óra tervben volt Reinhard Bonnke meghívása Magyarországra, ez minden esetben meghiúsult valami miatt. A Tűz konferenciát másfél év szervezési munka után a Budapest Arénában Russell K. Benson, a CfaN nemzetközi igazgatója nyitotta meg, és a háromnapos rendezvényen Daniel Kolenda mellett szolgált Todd White, Eric Gilmour, Ben Fitzgerald, és sokan mások. A szervezésben legalább hatvan közösség és egyház vett részt, szép példáját mutatva az Úrért való együttműködésnek. Az arénában több mint 1500 önkéntes szolgált, és százan folyamatosan közbenjártak az imaszobában végig a három nap alatt. 

Zárszó:

Egyetlen ember vagy egyetlen szolgálat sem képes arra, hogy a világot egyedül megnyerje Jézusnak! Ezt mindnyájan tudjuk, de mit jelent ez a gyakorlatban? Azt jelenti, hogy meg kell sokszorozódnunk. Ezért olyan evangélistákat szeretnénk kiképezni, akik - mint mi is - elhívást éreznek Istentől arra, hogy elmenjenek a világba, és hirdessék az evangéliumot. Azt is jelenti, hogy mindazt a tudást és tapasztalatot munkába kell fognunk, amit az évek során elsajátítottunk, és tovább is kell adnunk másoknak. Ez az egyetlen módja annak, hogy amit látunk, hogy Isten Afrikában cselekszik, az az egész világon megtörténjen. Minden idők leghatalmasabb lélekaratása zajlik napjainkban!"

Daniel Kolenda